oroszforditas.hu     Венгерский перевод: перевод с русского на венгерский, с венгерского на русский    Russian to Hungarian & Hungarian to Russian translation, that is Russian-Hungarian & Hungarian-Russian translation    Vissza a főoldalra
Moszkva - Oroszország fővárosa, ahol sok fordító lakik Moszkva

Történetek, emlékek


Különféle történeteket küldenek látogatóink, melyeket érdemesnek látunk közzétenni.
Amennyiben Önnek is van ilyen története, küldje el címünkre (info@oroszforditas.hu), s mi megjelentetjük.




Unoka van is meg nincs is

Egy család egyetlen gyermeke még a kilencvenes években Németországba ment tanulni. Közgazdász lett, a bankszférában helyezkedett el, német viszonyok között is kimagasló fizetéssel. Megismerkedett egy német lánnyal, házasság, gyermek. Mindenki boldog volt. Egyszer csak a német lány váratlanul beadta a válókeresetet. Elváltak, azóta hősünk egyedül él. A gyermek a feleségével maradt, aki a szülei közelében lakik. A kislányuk ma német iskolába jár, német mama, német nagyszülők környezetében. A papa csak ritkán láthatja, a magyar nagyszülők a körülmények miatt gyakorlatilag nem is találkoznak vele.

Mi marad tehát a gyerek vonatkozásában a magyar félnek? A hatalmas összegű gyerektartás, ami anyagilag teljesen ellehetetleníti a ma már a negyvenes éveit taposó férfit. Úgy megégette magát, hogy hosszú idő óta már gondolni sem mer egy újabb társra.




Tervezési perspektívák

A szegény emberek a megélhetésért küzdenek és napi szintű a tervezési horizontjuk. A középosztálybeliek célja a kényelem. Ők éves szinten terveznek: hova menjenek nyaralni, mit vásároljanak. A gazdag emberek a szabadságot valósítják meg s számukra már nem cél, hanem a szabadságnak az egyik velejárója a kényelem. Míg az első két kategória tipikusan bérből él, a gazdagoknál viszont már a különféle formájú befektetéseik generálják a megélhetésükhöz szükséges pénzeket.




Szilánkok

Egy hidegburkoló meséli. Kimentem Svájcba. Fantasztikusan kerestem. Például egy szombati napon reggel 9-től délután 3-ig dolgoztam és 60.000 forintot érő svájci frankot kaptam érte, anyag nélkül, csak munkadíjként. Sajnos azonban csak 4 hónapig bírtam a család nélkül.
***
Egy kőműves sztorija. Egy munkatársával beszélget. Honap reggel hármonegyed hatkor találkozzunk a kisboltnál. A tulaj engem kért meg, hogy segítséget szerezzek. Nem, nem tudom, neked mennyit fog fizetni. Nekem 20.000 forintot ad egy 10 órás napra. Azért ilyen sokat, mert hát én már egy 20 éves gyakorlattal rendelkező kőműves szakmunkás vagyok.
***
A lányunk természetes úton született - meséli egy hölgy. A második gyerek sehogyan sem akart összejönni, a fiúnk végül lombik-program eredménye lett. Igen, az óvoda nehéz dolog, a magán-óvoda havi 130 ezernél kezdődik.




Február-márciusi pánik az internetes cégeknél

2017 elején Fred néven a Google hosszú idők óta nem látott radikális módosításokat hajtott végre a honlapok értékelésében. A változások ebben az időszakban több menetben érkeztek és ezek eredményeképpen radikálisan újraszerveződött a honlapok értékelési sorrendje. Szokás szerint a Google semmilyen konkrétumot nem hozott nyilvánosságra, csupán egyetlen irányelvet: a Webmester Toolsban leszögezett általános elveket érvényesítette. A globális célja az volt, hogy a felhasználóknak szóló tartalmat részesítse előnyben a Google-robotoknak szánt tartalommal szemben. Az utóbbi azt jelenti, hogy sokan profi módon manipulálni próbálják a Google robotokat (például sok kulcsszavat tartalmazó szócikkek írásával).

Ez a hír a kívülállók számára jelentéktelennek tűnik. Viszont gondoljunk azokra a cégekre, akik az ügyfeleiket az interneten keresztül szerzik. Egyik pillanatról a másikra az első találati oldalról például a harmadikon találják magukat. A forgalmuk azonnal a töredékére zuhan. A teljes kiépített infrastruktúrájuk – alkalmazottak, raktárak, ügyfélszolgálati pontok kihasználatlanná válik. Az ilyen cégek tipikusan csekély anyagi pufferrel rendelkeznek. Világszerte biztosan tömegesen hullanak el, emberi, családi tragédiák tízezreit-százezreit okozva.

A másik következmény, hogy közülük igen sokan próbálnak visszakúszni a „szamárlétrán”. Szintén világszerte internetes marketing-szakemberek tízezrei dolgoznak most éjjel-nappal, hogy segítséget nyújtsanak megbízóiknak.




A facebook hozta a boldogságot

Egy kislány egy pici faluban születetett. Elvégezte a helyi általános iskolát, s négy éven át, naponta buszozva járt be a gimnáziumba. Utána egyetem, magyar-történelem szak, férjhez ment, lányuk született. A férje már fiatalon rokkant-nyugdíjas lett. Alig tudtak megélni. Ekkor született a nagy ötlete: a már a negyvenes évei elején járó lány ismét beült az egyetemi iskolapadba, s elvégezte az angol szakot is. Ezt követően pedig elkezdett angol nyelvórákat adni. Az üzlet beindult. A közelben megvett egy garázst, s azt berendezte kiscsoportos nyelvtanításhoz, így aztán egyszerre már nem csak egyetlen tanítvánnyal tudott foglalkozni, hanem akár 12 fővel is. A következő nagyszerű ötlete az volt, hogy a nyári szünidőkre angol nyelvi táborokat szervezett az Adriára. A kemény munkája eredményeképpen végül sikerült venni egy családi házat is. Mire nyugdíjas lett, a férje meghalt. Lányuk közben felcseperedett, informatikus lett, s a mai tipikus megoldásnak megfelelően Angliában dolgozik. Így a hősünk nagyon egyedül érezte magát. Beregisztrált a facebookra, s azon keresztül hamarosan társra is talált egy szintén nyugdíjas, de még aktív régiség-kereskedő személyében. Azóta mintha kicserélték volna, fiatalos, életvidám, tetterős, tervekkel teli hölggyé vált.




Kutyás kötelezettségek – egy betegség: 270.000 Ft

Egy kutyás gazdi mesélte a következő történetet. Az immár családtaggá vált kutyájuk megbetegedett. Az állatorvos tanácsára elvitték megröntgenezni. Ez 15 ezer forintba került, azonban a röntgen nem mutatott ki semmit. A kutya továbbra is betegeskedett. Erre az állatorvos azt javasolta, hogy vigyék el CT-re. Éjszaka fél kettőre kaptak időpontot, hiszen nincsen külön állat-CT. Az emberek számára szolgáló CT-t használják az állatok esetében is, s mégsem nézne jól ki az, ha felváltva menne egy ember – egy állat ugyanarra a gépre. Ez végül kimutatta, hogy a kutyának gerincsérve van. Az állatorvos háttér-kezelésként B6-os vitamint írt fel. Ez ember számára 1.800 Ft, a kutya számára a marhahússal ízesített változat 12.000 Ft. Bejelentkeztek a műtétre. Az még nem történt meg, de a gazdi úgy becsüli, hogy ennek a kutya-betegségnek a jelenleg, 2015 elején látható bekerülési költsége mintegy 270.000 forint. - Dehát a kutya családtaggá vált, nagyon szeretjük. S ha a gyermekemtől sem sajnálnám ezt a 270.000 forintot, úgy a kutyámtól sem sajnálom - magyarázza a gazdi.




Az élet 60 felett kezdődik igazán

Egy kis faluban egymással szemben lévő házban nőtt fel egy fiú és egy lány. Öt esztendő korkülönbség van köztük. Mindketten keményen végigküzdötték életüket. A lány 20 éven át édesanyja szülőfalujának, azaz a szomszéd falunak a polgármestere volt, onnan is ment nyugdíjba. A fiú pedig az egyik nagyváros meghatározó nagyüzemének a vezetője lett, s onnan ment nyugdíjba. Egyszer a már nyugdíjas fiú hazalátogatott a szülőfalujába. Összetalálkoztak a főutcán, a patak felett átívelő hídon. Beszélgetni kezdtek. S a fiú előállt a nagy ötletével: Évike, Te már 10 éve vagy özvegy, én pedig már 5 éve. Mi lenne, ha összeköltöznénk? A lány azonnal igent mondott. Azóta, mint a galambok élnek együtt a szülőfalujukban, a lány hatalmas, emeletes házában. A fiú megtartotta a nagyvárosi lakását, néha oda is ellátogatnak, s színház után oda mennek haza. A nyugdíjuk magas, ezen kívül a lány egy MLM hálózatnak már magasra emelkedett vezetője. Sokat utaznak a világban. Fél évvel hamarabb lefoglaljuk az utat, így olcsóbb, mondja a fiú huncutul mosolyogva. Mindkét oldalon nagy és sikeres a család. A fiú két fia NATO-katonaként szolgál Nyugat-Európában, a legidősebb lány-unoka pedig a közgazdasági tanulmányai mellett már elismert fotomodell. A lánynak pedig a lányától négy gyönyörű unokája született. Az „ifjú” pár elégedett lehet az életével.




Egy 10-unokás nagyapa örömei

Egy nyugdíjas egyetemi docens meséli, mit is csinál egész nap. Hát alapvetően unokázom, mondja. Három gyermekem van, két fiú és egy lány. A két fiam velem együtt egy Budapest melletti, duna-menti településen él. Az egyiknek négy gyermeke van. Szerencsére a legnagyobb már 12 éves, így sokat segít az anyjának a legkisebb, alig egy esztendős gyermek gondozásában. Ugyanakkor a feleség szülei is a közelben laknak, ők is sokat segítenek. A másik fiam most Belgrádban dolgozik a családjával. Náluk két gyerek van, s a belgrádi magyar iskolába járnak. Osztatlan az első négy osztály, összesen 13 gyermek jár oda. Így egy osztályban tanulva, a lányunokám most negyedikes, a fiú-unokám pedig harmadikos. Az elmúlt két évben a szüleimtől örökölt, szintén a mi településünkön lévő ház teljes felújítását vezényeltem. Amikor a fiamék visszajönnek Belgrádból, oda fognak beköltözni. A lányom a Rózsadombra ment férjhez. Náluk is négy gyerek van, csak sajnos, nagyon közeliek: 1-től 6 évesig. Így a nagyobb még nem tud besegíteni a kisebbek gondozásába. A gyerkőcök gyakorlatilag minden éjjel felébrednek, inni kell adni nekik, stb. Hozzá a feleségem jár segíteni, ugyan jó sokáig tart neki az út. Amikor megérkezik hozzájuk, rögtön ráparancsol a lányára, hogy menjen aludni. S ő nekilát a házimunkának, főz, mos, takarít, s délután elindul összeszedni a nagyobbakat, bölcsődéből, óvodából, iskolából. Én pedig sokat vagyok együtt az unokáimmal, s igyekszem játékosan okosítani őket. A belgrádiak is szinte minden hónapban hazajönnek, így mind a 10 unokámmal tudok rendszeresen játszani, foglalkozni.




Polip kontra velő

Londoni nyelviskola: 12 hallgató a világ minden tájáról. A kiosztott feladatlapon be kellett jelölni, hogy milyen egzotikus ételeket ettünk már? Például tojás, polip, velő stb. A magyar kislány bejelöli igen, nem, igen. Mindenki befejezi, s jön a közös munka. A tanár kérdezi: ki evett már tojást? Mindenki felemeli a kezét. Ki vett már polipot? A magyar kislány kivételével mindenki. Ki evett már velőt? A magyar kislány automatikusan fellendíti a kezét, majd körülnéz. Minden szem rámered, s a szemekben döbbenetet lát. Úgy néztek rá, akár egy kannibálra. Tanulság: azt eszünk alapvetően, amit gyermekkorunkban megszoktunk. Ki enne például tojást, ha nem evett volna gyermekkorában?




A hallgatókon nincsen tetoválás

A felsőoktatásban immár 20 esztendeje dolgozó egyik olvasónk hívta fel a figyelmet, hogy ez idő alatt egyetlen tetoválást sem látott az általa tanított, műszaki pályára készülő hallgatókon. A merítés komoly, hiszen félévenként csaknem 500 hallgatót oktat. Az igazsághoz azonban hozzátartozik, hogy ő csak utcai ruhákban látja a diákjait. Viszont a másik oldalt is meg kell említeni, hogy a tetováltak kedvelik az olyan ruhákat, amelyek látni engedik tetoválásaikat.




Nyelvvizsga bizonyítvány – ugye nem hamis?

Az egyik felsőoktatási intézmény egyik, már végzett hallgatója leadta a tanulmányi osztályon a frissen megszerzett nyelvvizsga bizonyítványát, azzal, hogy immáron kiállíthatják számára a felsőfokú végzettségéről szóló oklevelet. A tanulmányi ügyintéző éppen vicces kedvében volt, s az átvétel során tréfálkodva, minden alap nélkül megjegyezte, hogy ugye nem hamis? Megrándult erre a hallgató arca. Nem lehetett mit tenni, azonnal megkeresték a bizonyítvány kibocsátóját: hát bizony, az a nyelvvizsga bizonyítvány tényleg hamis volt.




Meddig éljünk?

Egy 85 éves bácsi öngyilkosságot kísérelt meg: rengeteg gyógyszert vett be. Aztán győzött az életösztöne, felhívta a lányát, aki riasztotta a mentőket. Megmentették. Még a kórházi ágyon, az egyik távoli rokonának panaszolta el bánatát. Gyakran meglátogatta ugyanis a közelben lakó lányát. Ő mindig csak akkor és annyit szólt hozzá, hogy gyere enni. Az unokái szintén nem beszélgettek vele. Végtelenül egyedül érezte magát, értelmetlennek találta a további életet. El is mesélte a távoli rokonának, hogy van 3 millió forintja, amit a pincében befalazott, s részletesen elmondta, hogy lehet azt megtalálni.

Amíg nagyon gyenge volt, megfigyelte, hogy az egyik beteg rendszeresen bejárt a kórtermükbe és lopott. Három nap után, már megerősödve, amikor belépett a kórtermébe a tolvaj, kipattant az ágyából és 85 évesen jól elverte. Mikor ez a távoli rokona legközelebb meglátogatta a kórházban, a nővérke a kórterembe lépve mosolyogva megjegyezte, hogy „János bácsi, ugye ma nem ver meg senkit?” A kórházból a távoli rokona már egyenesen egy idős-otthonba vitette. Jó társaság volt ott, jól érezte magát. Testileg-szellemileg végig teljesen friss volt. Még egy évig élt, majd – az ott szerzett barátai és az ápoló személyzet teljes meglepetésére – egy reggel csendben elaludt.




Hollókői vérbélű körte

Még kb. 1980-ban az egyik ismerősünk egy napos, nyári hétvégén Hollókőre kirándult a családjával. Vonulnak a turisták a főutcán, köztük ő is a kb. 3 éves kisfiával. A kisfiú az egyik udvaron meglát egy számára ismeretlen háziállatot, mi elárulhatjuk, hogy egy hatalmas pulykakakast. Ott könyököl a kerítésen a gazda. Odaszalad a gyerek és kérdezi tőle: Vau-vau? A gazda ingatja a fejét. Erre töprengni kezd a gyerek, majd felcsillan az arca, s kérdezi: Mjau-mjau? A gazda ismét nemet mond. Ezzel kifogyott a tudomány. A gyerek letörten eloldalog.

Jön visszafele a turista-sereg. A gazdánk továbbra is ott könyököl a kerítésen, de látszik rajta, hogy valamit kitalált magában. Egyfolytában a kisfiút vadássza. Meglátja, kijön az utcára, s markába nyom egy hatalmas, vérbélű körtét.




Az öltözet egyben bemutatkozás is

Még a hetvenes években mesélte az egyik miniszteriális szerv vezetője. Amikor a gyerekeihez vendég érkezik, s kinyitja az ajtót, a vendég ruházata elárulja, hogy kicsoda ő. Amennyiben öltönyös-nyakkendős fiatalember, akkor ő egy vidéki fiú. S ha szakadt farmerben van, akkor ő egy budapesti, tipikusan kádergyerek.




Német tanulás

Még a hatvanas években egy kisvárosban egy igen szimpatikus házaspár az egyetlen gyermekét beíratta egy német magántanárhoz. Senki nem értette igazán, miért. Az a magántanár akkor osztályellenségnek számított, emiatt sehol sem tudott elhelyezkedni, s német tanításból tartotta fenn magát. Mi, hasonló korú gyerekek, nem igazán értettük, hogy miért pont a némettel foglalkozik a haverunk, amikor nyilvánvaló volt, hogy az oroszé a jövő. De azért irigykedve néztük, ahogy a német órájára igyekezve rendszeresen elhaladt a kapunk előtt.

Mi történt azóta? A fiatalember Kelet-Magyarországról elment a győri főiskolára tanulni. Lediplomázott, s az osztrák határszélen, de még Magyarországon, saját éttermet nyitott. Hasznosította német nyelvtudását.




Kölcsön kenyér

Közös takarítónő jár a környékre. Az egyik helyen emlegette, hogy milyen sanyarú a sorsa az egyik idős mamának. Több sem kellett a háziasszonynak, amikor legközelebb összefutott ezzel a szomszéddal, rákérdezett, hogy hogyan is él náluk az édesanyja. Hát, mondja a szomszéd, százszor jobban él, mint én a gyermekkoromban. Nekem akkor összesen hét apukám volt, s egy részük, mint a kutyával bánt velem…




A nagyobbik lány

Az egyik ismerősünk panaszkodik. Egy mosolygós, kedves, aranyos kislányuk volt, aki állandóan odabújt, hol az anyjához, hol az apjához. Megszületett a kishúga. Az újdonsült nővérke erre teljesen átalakult. Zárkózott, kimért lett, többé sohasem bújt a szüleihez. A gyerekek immár 5 és 3 évesek. A helyzet azóta is változatlan.






Afrikai férj

2012-ben mesélték. Egy egyedülálló anya komoly anyagi áldozatok árán felnevelte kislányát, akinek sikerült a felvételije is. Az egyetemi tanulmányai során a kislány megismerkedett egy Afrikából itt tanuló fiúval. Hatalmas szerelem, a fiú hozzájuk költözött. A kislány hamarosan végzett, a fiú sehogyan sem. A kislány diplomavédése után nagy elhatározás: a fiatalok elköltöznek a fiú szülőföldjére. Ott a rokonság nagyon kedvesen fogadta őket. A gond viszont az volt, hogy sehogyan sem tudtak munkát szerezni, rendesen megélni. A fiú már végső kétségbeesésében az utcán nyakkendőket árult. El lehet képzelni, kinek kell az afrikai utcán egy nyakkendő. Három év után már annyira elmérgesedett a viszony a fiatalok és az őket kényszerből eltartó afrikai rokonság között, hogy visszaköltöztek Budapestre, a kislány édesanyjának lakásába. A kislány itthon nagyon gyorsan el tudott helyezkedni a tanult szakmájában, a fiú viszont munkanélküli. Így most már évek óta otthon ül a nyugdíjas anyósával együtt, s a kislány tartja el őt.






Takarítás Erdélyből (2012 őszén)

Sokan járnak át Erdélyből Budapestre takarítani. Íme az egyikük költségvetése. Az utat oda-vissza busszal teszik meg, mely éjszaka megy, s a költsége 16 ezer forint. A budapesti szállás többedmagukkal két hétre 10 ezer forint. A bérlet két hétre 6500 forint. A reggeli-vacsorával együtt (ebédet a munka során kapnak) ez kb. 40 ezer forint rezsi. S mit is keresnek? Napi 10 ezer forintot. Ez a két hét alatt hetenként öt munkanappal számítva 100 ezer forint (amennyiben sikerül minden napra munkát szerezni). A hatvanezer forint nettó keresetük egy részéből élelmiszert szoktak hazavinni. Az elutazásuk előtti utolsó nap tipikusan elmennek a Fővám téri csarnokba. Ott egy Erdélyből áttelepült hölgynél vásárolnak valamilyen finom húsárut: pulykát, csirkét.






Kik mennek el az osztálytalálkozóra?

A negyvenedik osztálytalálkozóra már kialakul, hogy kiket is látunk ott tipikusan viszont. Az átlagosakat. Akiknek nagyon nem sikerült az életük, szégyellnek eljönni. Az egyik ismerősünk mesélte, hogy egy kisvárosi gimnázium találkozóján éppen mentek az iskolából az étterembe, amikor meglátták az utca túloldalán az egyik, szinte hajléktalanná vált osztálytársukat. A gimnáziumban ő négyes-ötös között tanult, kiváló kapus volt, ezért mindenki Schulz-nak hívta. Aztán korán nősült: elvette a sírásó lányát. Hamar megszületett a gyermek, rosszul éltek, elköltözött a családtól. S csak hányódott, ivott, szakmája nem volt. Ötvenvalahány évesen meg is halt. Egy másik sztori, a másik végletből. Az egyik osztálytárs sikeres vállalkozó lett, 20-30 alkalmazottal. Egyszerűen nem mert elmenni a találkozókra, mert az osztály jelentős része munkanélküli volt. S mivel a cégénél szinte egyáltalán nem volt fluktuáció, egyszerűen félt a határtalan jó szívétől.






Jukkártya

Az egyik fordító mesélte a következő, még a 70-es évekből származó történetet. Beajánlottak nála egy fiatal, gépíró kislányt, aki egyébként mozgássérült volt, s az egyik önkormányzatnál dolgozott. Akkor a fordítónk éppen egy technológiai újítást hajtott végre, s magnószalagra mondta a fordítását. A kislány vállalt szalagról történő leírást is, így gyorsan megegyeztek. A téma az akkoriban a lyukszalagos feldolgozás után még újdonságnak számító lyukkártyás feldolgozás volt, vagy 20 oldalon keresztül. A kislány telefonál, hogy elkészült a munkával. A fordítónk odautazik, végigmegy az elegáns önkormányzati folyosókon. A kislány boldogan adja át az anyagot, melyet átpörgetve, a fordítónk látta, hogy milyen szép, igényes a gépelés. Fizet, s elégedetten távozik. Felül a villamosra, utazik a megrendelő felé. Déltájban volt, mindenütt rengeteg ülőhely. Leül, odakint szikrázó napsütés, gyönyörködik a tájban, s csak úgy, ha már úgyis ül, előveszi a frissen átvett, szépen legépelt fordítást, s beleolvas. Megdermedve látja, hogy a kislány az oldalanként legalább hússzor előforduló lyukkártya szót végig, következetesen jukkártyának írta. Ha ezt a munkát látatlanul leadja, biztosan elveszítette volna örökre azt a megrendelőjét. Azon nyomban leszállt a villamosról, s indult egy régi, bevált gépírójához.






Koreai kisgyerek

Egy kb. egyéves kisgyerekkel érkező koreai párt láttunk vendégül. Körbevittük őket a városon. Alaposan megéhezünk, mire hazaértünk. A gyereket a lakásban letették a szobában a szőnyegpadlóra, aki hol ott, hol pedig az ebédlő kövén csúszott-mászott. Mi nekiálltunk ebédelni, ami a viszont a sörözéssel-borozással igencsak elhúzódott. A gyerek továbbra is vidáman dúdolgatva csúszott-mászott. A szülők a hosszúra nyúlt ebéd után aztán végül fogták a gyereket, a mama ölébe ültették, s elkezdték etetni. Mi meg voltunk döbbenve. Nálunk ugyanis mindig a gyerek volt az első, s ha nem, micsoda sírás-rívás következett volna. Világlátott ismerősünk azonban jelezte, hogy ez a távol-keleti nevelés, ott ez teljesen hétköznapi.






Kalandos élet

Az egyik nagyapám Bem apó seregében harcolt lengyel tábornok volt. Annyit tudunk csak róla, hogy a szabadságharc után Beregszászra költözött, de a pontos nevét máig sem tudjuk, e nélkül pedig nem tudjuk keresni a lengyel rokonságot. Édesapám neve német, ezért a háború után a Szovjetunióba vitték dolgozni. Hazajött, megnősült, s én már a háború után születtem. Az orvosok a szülés után azt hitték, hogy édesanyám meghalt, ezért elvitették a halottasházba. Három napot töltött ott, mire észrevették, hogy él. Ez egy akkora megrázkódtatást jelentett számára, hogy idegileg gyakorlatilag sohasem tért magához. Idegszanatóriumokból, illetve otthon töltött agyongyógyszerezett létből állt ezután az élete, ami végül öngyilkossággal fejeződött be. Édesapám később megnősült, nevelőmamámat mindig nagyon szerettem és tiszteltem. Együtt felépítettek egy házat, mely magányosan állt magasan egy hegyoldalban. Édesapám készítette az odavezető autóutat, egyedül. Rengeteg földet, sziklát termelt ki, mire elkészült a hosszú, U alakú út. Az oldalának a kikövezésében én is részt vettem. Sőt, az út oldalában lévő kövek közé örökzöld virágokat telepítettem. Máig is ezt az utat használják, csak ma már leaszfaltozták, s az általam telepített örökzöld virágok több mint 50 év elteltével, máig is élnek. Édesapám nyugdíjba vonult, mellette azért dolgozott. Váratlanul egy rutin-műtétre volt szükség. Mindig előttem van az arca, ahogy mosolyogva integetett nekem, miközben a műtőbe tolták. A műtét után nem sikerült az altatásból felébreszteni. Már egy évtized is eltelt édesapám halála óta, amikor az egyik nagynéném megkérdezte, hogy tudok-e arról, hogy nekem van egy bátyám? Nagyon elcsodálkoztam a kérdésen, a zárkózott édesapám sohasem beszélt erről. A nagynéném segítségével sikerült megtalálni a bátyámat. Bár ő jóval idősebb nálam, de az első pillanattól kezdve nagyszerűen megértjük egymást, s így egy csodálatos testvért, egy engem nagyon szerető sógornőt, és a gyermekeikkel kiegészítve egy szerető családdal gazdagodott életem.

A középiskola után az osztályból én mentem leghamarabb férjhez, s nekem született leghamarabb gyermekem. Fiatalok voltunk, szegények, édesapám és nevelőmamám nagyon sokat segített a nevelésben. A fiam nagyon eleven, okos. Hamarosan megszületett a húga is. A fiam még az egyetem alatt a társaival megálmodott egy céget, mely fergeteges kezdeti sikereket ért el, s ma is az ágazatában az ország egyik legismertebb intézménye. Azóta már négy unokám van, a fiam és a lányom közelében élek. Főfoglalkozású nagymama lettem, bármikor hozhatják hozzám az unokáimat. Emellett a fiamtól „megörökölt” 120 négyzetméteres ház körül (ők egy nagyobba költöztek) egy valóságos parkot alakítottam ki, s az egyik évben a házam kapta meg a község legszebb portája címet.






Egy eredményes élet

Az ország egyik híres borvidékén születtem és nőttem fel. Vasútgépészeti és pályafenntartási technikumot végeztem. 39 évet és 43 napot dolgoztam le a MÁV-nál. Közben, minden munkanap végeztével és a hétvégeken mentem a szőlőbe kapálni, vagy pedig kőműves ismerőseimhez dolgozni. Mivel a pályafenntartási tanulmányaim során gyakorlatban is jól hasznosítható építészeti ismereteket is szereztem, ezért a helyi kőművesek mindig szívesen adtak munkát. Érdekesség, hogy még a szocializmusban, a drágábban dolgozó kőművesek a hétvégeken járták az utcákat, s ha megláttak engem valamilyen építkezésen dolgozni, másnap rohantak a tanácsra bepanaszolni azt a kőművest, amelyiknél éppen segédkeztem. A rendszerváltás után, a kilencvenes évek elején a feleségemmel nagy fába vágtuk a fejszénket. Az akkor kialakulóban lévő pincesoron megvettünk egy pince-lehetőséget. Ezután már főképpen magunknak dolgoztam. Másodmagammal ástuk a pincét. Egy vájár szakember végezte a föld kitermelését, én pedig kubikoltam ki a földet az utcára. A furiknak két tengelye is elkopott, pedig bőségesen zsíroztam! Egy különszobányi löszös talajt másodmagammal kb. két hét alatt termeltünk ki. A kikövezését úgy csináltuk, hogy én először felraktam a fal függőleges részét, majd kőművest hívtam a boltozathoz. Egyszer megcsinálta, én segítettem neki, közben tanultam, s attól kezdve már jómagam raktam a boltozatot is.

1994-ben nyitottuk meg a pincét. Azóta már országos hírünk van. A feleségem dolgozik benne. A meleg hónapokban fél éven keresztül minden nap nyitva vagyunk, a hideg hónapok fél esztendejében csak hétvégenként. Nagyon érződik a lakosság elszegényedése, folyamatosan csökken a forgalom. Csúcsidőben, például szüreti napon pedig beszáll az egész család. A fiam rendszergazda és tanár az egyik főiskolán. A lányom a helyi középiskolában tanít egy nevetséges, havi nettó 107 ezer forintért (2012-őt írunk), ezért osztályfőnök, s rengeteget dolgozik. A bizonyítványokat mindig én írom: a vasútgépészeti technikumban rengeteget rajzoltunk, s megtanították számomra a szabályos írást. Van két unokám, akik elevenek, vidámak, és okos gyerekek. Mindig sokat dolgoztam, de úgy érzem, eredményes életet éltem.




Egy házaspár életíve

Fiatalon házasodtak össze, két szép gyermekük született, egy fiú és egy lány. A férj pedagógus, a feleség könyvelő. Az igen tehetséges férj karrierje gyorsan ívelt felfelé, hamarosan igazgató lett. A feleség pedig a rendszerváltás után egy kis könyvelő irodát nyitott. Teltek az évek, a gyermekek felnőttek, a szülők pedig elérték a nyugdíj-korhatárt. A szinte mindig igazgató férj nyugdíjas lett, a feleség könyvelőirodája pedig továbbra is sikeresen működött, s 2012-ben például már 5-6 alkalmazottat foglalkoztatott. S itt jön az utólag logikus konfliktus. A férj 62 évesen is az ereje teljében van, azonban nem talál magának megfelelő elfoglaltságot, hasznos, értelmes tevékenységet. S ez különösen a feleség sikeressége mellett igen nehezen elviselhető. Így a férj ideges, frusztrált, hiába a három gyönyörű unoka, azokkal sem tud önfeledten foglalkozni. A sors különös fintora, hogy az éjjel-nappal dolgozó és a pénzt termelő feleség még a pár éves, s így a nyersen őszinte unokák körében is sokkal népszerűbb.




Jó tett helyébe jót várj

Még fiatalon ismerkedtem meg férjemmel, egy gyermekünk született. Gyermekgondozó lettem. A munkám során megismert, nehéz sorú gyermekek mellett sohasem tudtam csak úgy elmenni. Segítségképpen magunkhoz vettem őket. Így az életem során, a sajátunkon kívül 11 gyermeket neveltem fel. 62 éves vagyok, mindenütt áttételt állapítottak meg nálam, az orvosok már lemondtak rólam. A 11 nevelt gyermek közül egyetlen egy tartja velem a kapcsolatot: hetenként többször felhív, kéthetenként el is jön hozzánk. Ő negyven kilométerre egy áruházláncnál hentes. A többi gyermekről semmit sem tudok.




Egy sikeres élet

Az egyik hazai főiskolán biológia tanári szakot végeztem, s ott ismertem meg a férjemet is. Pedagógusként sohasem dolgoztunk, hanem egy kutatóintézetben helyezkedtünk el. Kutatási munkánk eredményes volt, ennek kvázi melléktermékeként mindkettőnknek sikerült megvédeni a kandidátusi címet is. A kilencvenes évek elején csábították férjemet az egyik neves fővárosi kutatóintézetbe, s ugyanebben az időszakban, csupán hobbiként felújítottunk egy városi parkot. A munka gyönyörűen sikerült, esztétikailag is, anyagilag is. Komoly dilemma állt előttünk, hogy a tudomány vagy a jobb megélhetés irányába haladjunk tovább. Közben megszületett két fiunk. Így az utóbbit választottuk. Igen sok küzdelem várt ránk: újabb tanulmányok a kertépítési, virágkertészeti irányban, s közben vállalkozásunkat irigyek tömege vette körül. Telket vásároltunk városunk Rózsadombján. A házunkat a szocializmus során végig maszek kőművesként dolgozó édesapám építette meg, akitől egyébként valószínűleg a vállalkozói vénámat is örököltem. A vállalkozásunk a csúcsán 30 embernek adott kenyeret.

A gyermekek közben felcseperedtek, elvégezték az egyetemet. Az egyik gépészmérnök lett. Lediplomázása után ő vitte nálunk a gépek felügyeletét. A másik fiunk inkább vendéglátással foglalkozott, s ott vált sikeressé. A nagy változást az hozta, amikor gépészmérnök fiunk kiköltözött Németországba. Egyrészt elment annak a területnek a kulcs-szakembere, amelyikhez mi nem értettünk, másrészt pedig távozott az, akinek átadhattuk volna a vállalkozásunkat. Így a nyugdíjba vonulásunk úgy zajlik, hogy fokozatosan leépítjük az üzletet, s egyre többet foglalkozunk az unokáinkkal.

Egy kívülálló megjegyzése - mi is a sikerük titka? Rengeteg munka, kockázatos döntések, szorgalom, kitartás, ésszerű takarékosság, családi összefogás három generáción át, s a családon belüli tudás maximális kihasználása. Ez a házaspár azon kevesek közé tartozik, akinek az élete során sikerült mind a tudományos, mind az anyagi, mind pedig a sikeres gyermek-unoka karrierjét megvalósítani. A halandó emberek ezt tipikusan csupán három különböző életben tudják elérni. Így túlzás nélkül mondhatjuk, hogy ők egyszerre három sikeres életet éltek meg.






S ha az olvasgatás után arra lett kíváncsi, hogy az orosz fordítóink milyen áron dolgoznak, kattintson az orosz fordítási árainkra!